Szavazások

Tagja vagy Civil szervezetnek?

Agykontroll Klub Várpalota PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szeivolt Tamara   
2010. január 06. szerda, 15:36

A Várpalotai Agykontroll Klub szeretettel várja eddigi és leendő tagjait foglalkozásaira.

A Várpalotai Agykontroll Klub hét éve, 2003. januárjában alakult, szeretnénk röviden bemutatni tevékenységünket.

Összejöveteleinken megbeszéljük agykontrollos sikertörténeteinket, relaxálunk, kiselőadásokat, könyvismertetőket tartunk, a tanfolyamokról és kiadványokról szóló legújabb információkat átadjuk, gyógyító technikákat gyakorolunk, egymás céljaiért és beteg ismerőseinkért programozunk és a tanult technikák gyakorlásával igyekszünk tudásunkat fejleszteni. 

Az érdeklődő látogatókat készséggel tájékoztatjuk tevékenységünkről és az agykontrollos tanfolyamok elérhetőségéről, felhasználásuk lehetőségeiről. A nagyközönség előtt először 2003. október 12-én mutatkoztunk be a Sportcsarnokban rendezett „Fitt lesz” napon kiállítással és egy relaxációs gyakorlattal egybekötött kiselőadással.

2004-ben pedig mintegy 50 fővel zajlott egy sikeres jóganevetés: „hahota-foglalkozás” a Jó Szerencsét Művelődési Ház előcsarnokában Domján Ferenc vezetésével. Egy öt részből álló „Mosoly-projekt” előadás-sorozatot szerveztünk pályázati támogatással, amelynek egyik fő előadója Dr. Domján László volt. A rendezvénysorozaton mintegy 120-140 elégedett érdeklődő vett részt.

Foglalkozásaink családias hangulatúak, amelyekre 2010-ben is várjuk a tanfolyamot végzett vagy agykontroll iránt érdeklődők jelentkezését.

Bakonyi Borbála

Klubvezető

 

                                                                 

Módosítás dátuma: 2010. január 06. szerda, 15:43
 

Keresés

Ma 2017. augusztus 23., szerda, Bence napja van.